LOGLINE

  Egy fiatal férfi egy sötét helységben tér magához, vele szemben pedig egy idősebb férfi ül. Nem tudja hol van, nem tudja kivel beszélget, de egyet tud: minden egyes perccel lassabban telik az idő és ő küzdeni kezd magáért, a lelkiismeretéért és a mindent átszövő bizonytalanság ellen, ami egyre inkább bekúszik a gondolataiba és az érzéseibe.

​

SZINOPSZIS

  A fiatal férfi, egy öngyilkossági kísérlet után tér magához. Azt hiszi, hogy egy rendőrségi kihallgató szobában van. Vele szemben egy idősebb férfi ül, aki kérdezgetni kezdi egy bizonyos balesetről, amelynek ő is részesevolt. Ám valami feltűnő: az idősebb férfi egyre személyesebb kérdéseket tesz fel, mindent tud a legapróbb részletekig a fiatal férfiról, így az kezdi elveszíteni a megmaradt apró biztonságérzetét is. Az idősebb férfi lehet egy rendőr, aki kihallgatja, de nem. Egy szerető? Nem az. Egy dühös apa? Nem.

 Ő az, saját maga, jó pár évvel idősebben, aki arra akar rávilágítani, hogy a mindent behálózó bűntudat egy életen át kisért és nem enged el, felesleges és káros, pláne akkor, ha az ember ok nélkül hibáztatja saját magát csak azért, mert nem okozója, csupán részese volt egy tragédiának.

​

MOTIVÁCIÓ

  Nem egyszer érezzük azt a bizonyos gyomorban megjelenő rossz érzést egy pillanat vagy esemény kapcsán. Van, hogy mi hibáztunk, van, hogy csak részt vettünk abban, de mégis el akarjuk hessegetni a lehetőségét is annak, hogy akár egy töredék másodpercig is a gondolatainkba ragadjon.

Manapság viszont kétfajta ember létezik: az egyik, aki nem foglalkozik a következményekkel, és az, aki viszont mindent a lelkére vesz. Ez utóbbi tönkreteszi, elgyengíti magát, miközben benne van az erő, hogy változtasson, de a félelem, hogy megint ilyen helyzetbe kerül, lebénítja és inkább passzív marad.

Sokan vannak így. Sokan hiszik azt, hogy így nincs értelme élni, vagy csak nem mernek tenni, lépni, előre tekinteni. Ez a kisfilm egy „pofon” nekik is, és azoknak is, akik az előbbi csoportba tartoznak. Maga az író-rendező is volt már olyan helyzetben, amikor azt hitte, nem tud mi tenni, merre menni. Aztán rájött, hogy csak egy lökés kell, de nem mindegy kitől és mikor érkezik az, és milyen irányba.

 

HELYSZÍN

  Az alkotás jelentős része egy helyszínen játszódik. Egy pincehelységben, egy asztal körül. A dialógus és - a jó megfigyelők számára,- az apró jelek, kellékek, gesztusok adják meg minden kérdésre a választ.

Egy jelenet erejéig visszatérünk a valóságba, ami egy orvosi rendelő.

 

SZEREPOSZTÁS

​

IDŐSEBB FÉRFI

  A férfi, aki minden részletet ismer. Passzív agressziót táplál a fiatalabb iránt, és ugyan megpróbálja a beszélgetést végig tárgyilagosan lefolytatni, ám nála is van egy pont, amikor nem tudja és nem is akarjatürtőztetni magát, mert tisztában van vele, hogy mi a tétje ennek a beszélgetésnek, amelyre sok idejük nincsen.

Kimértnek tűnik, de nem az. Inkább megfigyelő típus. Az évek tapasztalatai látszanak a gesztusain és habár úgy tűnik rosszat akar, ez koránt sincs így. Ő az, akinek dolga van a fiatal férfival, mert így a saját léte, visszatekintése a múltjára és a boldogságérzete is megváltozhat.

NAGYPÁL GÁBOR

​

FIATAL FÉRFI

  Öngyilkos lett. Sikerült neki? Nem biztos. Valahol van, de, hogy hol, azt csak az ég tudja és a vele szemben ülő férfi. Amit viszont ő tudni vél, hogy nem élheti tovább az életét úgy, ahogy addig. Ezt gondolja. Ezt hiszi. Ezt akarja hinni. Mindent eldobna, még az életét is, csak azért, hogy ne kelljen minden egyes pillanatban átélnie újra meg újra azt, amiben hibásnak gondolja magát. Pedig nem. Nem tudja ezt. Nem akarja tudni. A baleset óta bizonytalan mindenben, ami csak körül veszi és menekülni akar. Viszont van egy pont, egy végső pont, amikor már nincs visszaút és ő most ott tart.

Figyel és a gondolataiból is bizonytalanul ocsúdik csak fel, mire egyáltalán beszélni kezd. A kirakós darabkái lassan állnak össze. Ki ő? Mit tett? Miért érzi azt a bűntudatot, amit érez? Miért van ebben a helyzetben? Önmaga a kérdés, miközben ő maga a válasz is.

KOLTAI-NAGY BALÁZS

​

RENDEZŐI KONCEPCIÓ

  A kamera szimbiózisban él a dialógus mondataival. Lassan mozog, de folyamatosan, ahogy a történet is direkt lassan áll össze. A statikus képi megjelenítés csak az alkotás bizonyos részein jellemzőek. Akkor, amikor a dramaturgia is egy fontos fordulóponthoz érkezik. Ebben a kisfilmben a vizuális megjelenítés a klasszikusokat idézi, ahol a szuper közeli, a közeli, a kistotál, a totál vagy akár a szekond is képeslapra kívánkozik. A kamera nyugodtan dokumentál, a színész játékát hagyja érvényesülni, nem hivalkodik, ahogy a világítás sem.

Félhomály jellemzi az atmoszférát, bemutatva a fény és a sötétség, azaz a bizonyosság és a bizonytalanság közötti néhol vékony határvonalat.Látunk is, de nem mindent. Tudunk valamit, de keveset. Hallgatjuk arésztvevőket, és nekünk kell összerakni a fiatal férfival együtt a történet darabkáit, amelyben a zene is segítségül érkezik.

Halkan duruzsol a háttérben az instrumentális gitárzene, néholdinamikusabban, néhol csak lágyan, partnerévé szegődve a történetnek.

 

 

Budapest 2021. ©️

​

​

​

​

​

​

​